Katherine McNamarával készített interjút és egy fotósorozatot a PhotoBook Magazin, amiben a jelenlegi projektjeiről és a jövőbeni terveiről, életéről mesél. A képtárba 19 HQ minőségű kép került fel:

Mi vonzott a szórakoztatóiparban?

Egészen véletlenül kerültem bele ebbe az iparágba. Valójában gyerekkorom nagy részében fejlesztési közgazdász akartam lenni. Ugyanakkor 2-3 éves koromtól kezdve balett táncos voltam, de csak hobbiszinten. Soha nem gondoltam arra, hogy ezt hivatásnak szánom, amíg össze nem futottam a család egyik barátjával az élelmiszerboltban, akinek szüksége volt egy táncosra egy közösségi színházi előadáshoz, amit éppen rendeztek. Én voltam az a gyerek, aki mindent kipróbál, így izgatottan vártam az előttem álló ismeretlen színházi világ izgalmát. Beleszerettem az egész folyamatba. Aztán, amikor a premier estéjén színpadra léptem, abban pillanatban tisztán láttam, és úgy érintett: mint aki fejbe kólintottak, és tudtam abban a pillanatban, hogy azért vagyok a földön, hogy történeteket meséljek el. Semmi mást nem akartam, mint megtalálni a módját annak, hogy továbbra is részese lehessek annak a varázslatnak, amikor mindenféle típusú és tehetségű alkotók összejönnek, hogy egy egészet hozzanak létre, amely nagyobb, mint a részek összessége, hogy kilépjenek a valóságból és elmeséljenek egy történetet. Szerencsére pont ez sikerült – és nagyon hálás vagyok ezért a véletlen találkozásért.

Ki volt a legnagyobb inspirációd?

A legnagyobb inspirációim mindig is a családom nőtagjai voltak. A legkorábbi emlékeim óta erős, kedves, intelligens nők vettek körül, akik nemcsak szenvedélyes, céltudatos, karrierista nők, hanem a leggondosabb anyák, nővérek, barátok, nagynénik, unokatestvérek stb. is. Annyira hálás voltam és vagyok, hogy ők voltak a példaképem, akik megmutatták nekem azt a gondolatot, hogy soha nem kérdés a „karrier vagy család”. Fáradhatatlan ambíciójukkal és határtalan szeretetükkel ezek a nők példájukkal és tapasztalatukkal megmutatták nekem, hogy ha hajlandó vagy elég keményen megdolgozni érte, lehetséges számodra, hogy megteremtsd azt az életet, amire vágysz – függetlenül attól, hogy mennyire szokatlannak vagy lehetetlennek tűnik.

Hogyan készülsz fel egy szerepre? Vannak konkrét módszerek vagy technikák, amelyeket használsz?

Igen és nem. Általánosságban azt mondanám, hogy igen. Mindent megteszek, hogy feltárjam a karaktert, a környezetet fizikai és társadalmi értelemben, a kapcsolatokat, a belső életet, a személy múltját és a belső életét, mindent és mindenkit. Azonban az, hogy milyen módon próbálom feltárni és megközelíteni a karaktert, mindig attól függ, hogy ki az illető, és, hogy mit érzek helyesnek ahhoz, hogy a legjobban megközelítsem azt a személyt ebben a világban. Ez a munkám egyik kedvenc része – kaméleon lehetek – fizikailag, érzelmileg, mentálisan és más módon is átalakulhatok, hogy ezekké a különböző személyekké váljak, és láthatom, hogyan és miért hozzák azokat a döntéseket, amelyeket hoznak.

Melyik projekt jelentette a legnagyobb kihívást számodra? Melyik volt a kedvenced?

Ez mindig érdekes kérdés a számomra. Mindig is szerettem tanulni, és számomra az alkotói és színészi munka kifejezetten megköveteli, hogy az ember folyamatosan tanuljon mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a karaktert életre keltse és a történetet teljes mértékben elmesélje. Ez lehet egy készség, egy nyelv, egy életstílus, egy akcentus, hogyan kell felvenni egy adott ruhadarabot, vagy hogyan kell túlélni egy napot a forgatáson egy adott környezetben, hogy csak néhányat említsek. Így minden munka a maga kihívásával jár, és nehéznek találom, hogy egyiket a másik elé soroljam. Mindegyik lehetőség adott arra, hogy szakmámban, művészként és emberként fejlődjek.

Mesélnél nekünk Abby Walker szerepedről a Walker: Independence sorozatban?

Igen, Abby az egyik kedvenc karakterem, akit volt alkalmam életre kelteni. Ő egy bostoni előkelőség, aki a férjével együtt nyugatra indul, hogy új életet kezdjen Texasban, ahol a férjét seriffnek nevezték ki. Útközben tragédia, pontosabban egy bűntény történik, és a férjét meggyilkolják, a kocsijuk lángba borul, őt pedig lelövik, és a sivatag közepén hagyják meghalni. Valahogy túléli, és egy apacs segítségével eljut Independence városába, ahol az utolsó lélegzetével is magára talál. Ott barátokra lel, ellenségeket, családot és az otthont, amit keresett, még ha az egyáltalán nem úgy néz ki, ahogyan elképzelte.

Mi vonzott a szerepben?

Attól a pillanattól kezdve, hogy elolvastam a forgatókönyvet, megfogott Abby ereje és meggyőződése. Könnyen összeomolhatott volna és a körülményei áldozatává válhatott volna, de a mi Abbynk nem. Ehelyett, mint egy lángra kapó főnix, feltámadt a hamvaiból, és új életet kezdett, egyedül és talán először, saját magáért. Ő egy korát meghazudtoló nő, aki elég okos ahhoz, hogy tudja, mit várnak tőle az emberek, de elég okos ahhoz, hogy ezt kihasználva mindenkit meglepjen maga körül. Ő egy olyan nő, akinek van képviselete egy olyan korban, amikor ez nem adatott meg könnyen a nőknek, és mégis bátran él vele, miközben még mindig törődik és harcol azokért, akik ugyanezt megtennék érte. Nem véletlenül kezdődött vele a Walker örökség.

Hogyan közelítetted meg a karakter életre keltését?

Abbybe jó volt belevetni magam, mert rengeteg kutatást kellett végezni. Az Oregon Trail videójátékon nőttem fel (igen, gyerekek, az eredeti CD-Romos számítógépes játékon), és imádtam a nyugati úttörők történetét, de ez tényleg felnyitotta a szememet nemcsak a nehézségek, hanem a korszak szépségére is. Páratlan az emberek kitartása ezekben az időkben és a konfliktusoknak minden oldalán, akik a társadalom, egymás és időnként maga a természet ellen, illetve a társadalommal szemben küzdöttek a túlélésért. A humor is, amellyel sok ilyen történetet meséltek el, annyira tagadhatatlanul emberi. Mindezek mellett, és a lehető legtöbb módot megtalálva arra, hogy felforgassa a sok westernben jelenlévő, hervadó naivát vagy a bosszúálló özvegyasszony trópusait és elvárásait, nagyon jól éreztem magam, amikor láttam, hogy mi mozgatja Abbyt.

Mit élvezel a legjobban az erős női karakterek alakításában?

Mindent. Igazán élveztem, hogy megtalálom ezeknek a nőknek a hibáit és összetettségeit. Gyakran úgy írják meg ezeket a nőket, mint szuperhősöket, akik a jót képviselik, és hajlandóak harcolni azért, amiben hisznek. Annak érdekében, hogy emberibbé tegyük őket, és lehetővé tegyük, hogy nyitottabban kapcsolódjanak a közönséghez, és bevonjuk őket a történetbe, fontos megtalálni a buktatóikat, a hiányosságaikat, és azokat a módokat, amelyekben nem tökéletesek. Ezeket a pillanatokat találom a legérdekesebbnek, mivel ezek a legárnyaltabbak és legélethűbbek. Olyan világban élünk, amely annyira a tökéletes szűrőre vagy valakinek az életébe való kurátori betekintésre épül, hogy az emberek gyakran elfelejtik, hogy az élet legszebb részei a tökéletlen emberi részek. Mesélőként az a feladatom, hogy minden szerepemben a lehető legvalósághűbben mutassam meg az emberi tapasztalatokat, és megtaláljam a szépséget azokban a nyers, emberi pillanatokban, amelyekhez mind kapcsolódhatunk.

Mesélnél nekünk a „Fool’s Paradise”-ról?

A „Fool’s Paradise” a zseniális Charlie Day agyszüleménye. Ő írta, rendezte és játszotta a főszerepet ebben a filmben, amely egy briliáns szatíra és szerelmeslevél Hollywoodhoz, a szórakoztatóiparhoz és a Los angelesi élet egyedülálló élményéhez. A szereplők és cameók hihetetlen esetével ez a film egy olyan ember történetét követi nyomon, aki számtalan helyzetbe botlik és történetesen pusztán a véletlen folytán csodálatos életet él. Amit imádok Charlie filmkoncepciójában, hogy fogta a történetmesélés egyik fő szabályát, és simán megszegte azt, hogy lássa, tud-e még mesélni, és sikerült neki. Amikor egy történetet mesélsz, az egyik legfontosabb elem, hogy a főszereplőnek akarnia kell valamit és az ennek elérése érdekében tett cselekedetei mozgatják a történetet. A „Fool’s Paradise-ban a főszereplő nem akar semmit, és ezért nem is törekszik semmire. Ez lehetővé teszi, hogy a körülötte lévők kivetítsék rá a saját vágyaikat, és olyan helyzeteket teremtsenek, amelyekbe be tudják őt illeszteni, hogy elérje azokat a célokat.

Milyen volt Charlie Day rendezői debütálásán együtt dolgozni?

Charlieval dolgozni ezen a filmen egy álom volt. A forgatásra lépve láttam, hogy a forgatáson mindenki egyszerűen imádja és tiszteli őt. Hamarosan megtapasztaltam, hogy miért. A kölcsönös inspiráció és együttműködés olyan környezetet teremtett meg, amelyben mindenki ötletei egymásra épülnek, hogy valóban valami különlegeset hozzanak létre, és ez mindenki munkájából a legjobbat hozza ki. Egyszerűen zseniális, ahogyan hagyja, hogy mindenki úgy érezze, hogy kreatív szabadságot kap a játékhoz, miközben világos elképzelést és irányt ad. A film vizuális stílusa és zenei választásai is kiegészítik a történet elmesélésének perspektíváját, és csak kiemelik, hogy milyen nagyszerű mesélő.

A Girl Up nagyköveteként hogyan tervezed használni a platformodat a küldetésük előremozdítására?

Imádok a Girl Up-pal dolgozni. Az ENSZ alapítványi ernyője alatt működő, fiatal nők szerepvállalását segítő szervezetként hihetetlen munkát végeznek, hogy világszerte segítséget, szolgáltatásokat és lehetőségeket nyújtsanak a nőknek, méghozzá kézzelfogható és látható eredményekkel. A Girl Up-ot az teszi különlegesség, hogy arra összpontosítanak, hogy platformokat teremtsenek a fejlett országokban élő fiatal nők számára, hogy kezdeményezően lépjenek fel, és segítsenek a fejlődő országokban élő, támogatásra szoruló nőknek. Ezzel nem csak a világot változtatják meg, hanem egy globális támogató és segítő közösség gyakorlatát és fontosságát is megteremtik és ösztönzik, aminek tartós pozitív hatásai lesznek a jövőben is. A velük végzett munkám során mindent megteszek, amit csak tudok, hogy népszerűsítsem és terjesszem a programjaik hírét, hogy azok, akik szeretnék megtalálni a módját annak, hogy pozitív változást érjenek el a világunkban.

Vannak más ügyek, amelyeket szenvedélyesen és aktívan támogatsz?

Igen. Van néhány, ami közel áll a szívemhez, de az egyik ügy, ami mindig otthonosan mozog a szívemben, az a The Big Slick rendezvény. A Kansas Cityben született Paul Rudd, Jason Sudeikis, Rob Riggle, Eric Stonestreet és David Koechner által indított jótékonysági pókerjáték a helyi Children’s Mercy Kórház javára – mostanra egy egész hétvégi ünnepséggé nőtte ki magát, amelynek csúcspontja egy varietéműsor és egy élő aukció. Most, 15 évvel később, csak egy hétvége alatt több mint 3 millió dollárt gyűjtöttünk össze a kórház számára. Kansas Cityben nőttem fel, és tudom, hogy a Children’s Mercy milyen sokat jelent a régió számtalan családjának. Gyerekkoromban magam is ott voltam beteg és látni, ahogy az egész közösség összefog, hogy együtt ünnepeljük és támogassuk az általuk végzett munkát, egyszerűen imádnivaló. Ez egy olyan különleges hétvége, amikor egész Kansas City megáll, hogy adományokat gyűjtsön egy fontos ügy érdekében, és a házigazdák (akik között most már Heidi Gardner is szerepel) összegyűjtik a többi kansasi lakost és a szórakoztatóiparban dolgozó barátokat, hogy együtt gyűjtsék a figyelmet és adományokat a Children’s Mercy munkájához. Big Slick szavaival élve, ez egy igazán komoly szórakozás.

Mire számíthatnak a rajongók a jövőben?

Jelenleg elég sok dolog van készülőben. Néhány a kamera előtt, néhány mögötte és azon túl. Van néhány film, amit most kezdek el, ami miatt izgatott vagyok. Konkrétan még nem mondhatok sokat, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor a legjobb értelemben véve is sűrű lesz ez a néhány év. Az elkövetkezendő hónapokban sokkal többet tudok majd megosztani, úgyhogy figyeljetek.

Milyen céljaid vannak a karriereddel kapcsolatban a következő öt évre?

Ez egy nehéz kérdés. Nagyon sok célom van, azonban a idővonal mindig változik, tekintettel az életem természetére, az iparágra és a felmerülő új lehetőségekre. Általánosságban azt szeretném, hogy a rendezés és a produceri munka felé ágazzak (új utakat találva, amelyeken keresztül kihívást jelenthetek magamnak és más kreatív módokat, amelyeken keresztül részese lehetek azoknak a történeteknek, amelyeknek a részese vagyok). Emellett írok és visszatérek a zenéhez: mindkét szenvedélyemet évek óta szeretném felfedezni. Mindezek mellett soha nem fogom abbahagyni a színészkedést (az, hogy beléphetek egy karakter szívébe és elméjébe, és részese lehetek egy történet elmesélésének nagyobb varázslatának egy csapatnyi szereplővel, stábbal és alkotóval együtt, az első és legnagyobb szerelmem ebben a karrierben). Ebből a szempontból olyan szerepeket keresek, amelyek túlszárnyalják a saját magammal támasztott elvárásaimat, és valóban fejlődés és a valódi változás szakadékán tartanak művészként.