Katherine McNamarával az 1883 Magazine készített egy interjút és fotósorozatot, amiben a színészi karrierjéről, a rajongói találkozókról, a Big Slick jótékonysági eseményről és még sok másról mesél. A képtárba 3 HQ minőségű kép került fel:
Kezdjük egy könnyűvel – hogyan kezdtél el színészkedni?
Mindig azt mondom, hogy beleestem ebbe a világba. Úgy nőttem fel, hogy közgazdász akartam lenni. Imádom a matekot. Megtanultam, hogy a számok, egyenletek és a rejtvények segítségével meg lehet magyarázni a társadalmi világot megváltoztató tendenciát – azt, ahogyan élünk és ahogyan az életek kölcsönhatásba lépnek egymással. Ettől elszállt az agyam. Az volt az életcélom, hogy fejlesztési közgazdaságtanra megyek. Hobbiból balettoztam is, és összefutottam egy családbaráttal, aki egy közösségi színházi produkciót rendezett. Szüksége volt egy táncosra, és én voltam az a gyerek, aki bármit kipróbált volna. Annyira tisztán emlékszem, ahogy ott voltam a színpadon annak az előadásnak a premierjén. Ez volt az egyik olyan ritka pillanat, amikor az ember életében a bizonyosság és a tisztánlátás pillanata eljön. Abban a pillanatban tudtam, hogy történeteket fogok mesélni, és hogy soha többé nem akarok semmi mást csinálni az életem hátralévő részében.
Szóval ez olyan „megvilágosodó” pillanat volt?
Olyan volt, mintha egy téglafalnak mentem volna. Álltam és emlékszem, hogy éreztem ezt a varázslatot. Ezt a sok különböző művész, a különböző kreatív hatások, tehetségek és képességek összefogását, és hogy megteremtsék ezt a világot, hogy elmeséljék ezt a történetet a semmiből, érted? Különleges volt egy történetet életre kelteni a sötétségből a fénybe. Mindannyian a történeteken keresztül kapcsolódunk egymáshoz és volt ebben valami, amit soha nem akartam elengedni.
A filmográfiádban van-e kedvenc jeleneted, amit leforgattál, és miért?
Több is eszembe jut. Szeretem a kihívásokat és szeretek mindent és minden egyes porcikámat beleadni a munkámba. Vannak pillanatok, amelyekért élek. Ezt Dom Sherwooddal együtt csináltuk a Shadowhuntersben évekig. Sokat beszélgettünk erről, amikor találkozókon vagyunk és az emberek felteszik nekünk ezt a kérdést. Ez a második évad fináléja, a nagy pillanat, ami megtörténik, amit egyre csak építettünk és építettünk. Ez a csúcspont a harmadik könyvben. Ez volt a kedvenc jelenetem, és jól akartam csinálni. Minden elismerésem a stábunknak is jár, mert ők adták meg a terek, hogy jól csináljuk. Az éjszaka közepe volt. Egész nap harcoltunk. Felállították a kamerákat, és csak úgy ott hagytak minket. Dom karaktere haldoklott, én pedig próbáltam megmenteni. Tíz órán keresztül sírtam. Nagyon sok volt. Minden színt, minden arcot és minden módot megkerestünk, hogy igazságot szolgáltassunk a jelenetnek. Mindenki annyira elégedett volt kreatívan is. Semmi mást nem tehettem volna, semmi többet nem adhattam bele. Nagyszerű volt.
